A Pro-Primo Kft-t 1991-ben alapították. Kezdetben szójaalapú italporok fejlesztésével foglalkoztak illetve a Givaudan képviseletét látták el Magyarországon.

Társaimmal együtt 2002-ben vásároltuk meg a céget azzal a céllal, hogy fűszerkeverékeket gyártsunk főleg a húsipar számára, de persze egyéb iparágakat is megcéloztunk.

Az elmúlt évek az elképzeléseink szerint alakultak és a húsipari segédanyag beszállítók között megtaláltuk a helyünket.

A specializálódásnak köszönhetően, ma főleg szárazáru fűszerkeverékeket gyártunk, de kiváló termékeink közé tartoznak a párizsi, virsli és kenőmájas fűszerkeverékeink valamint komplett keverékeink is (keményítővel, fehérjékkel, hidrokolloidokkal kiegészítve).

Egyik legsikeresebb termékünk a „Lecsókolbász Fűszerkeverék”. Egyedi íz világuk, gazdaságos összetételük, egyszerű felhasználhatóságuk általában elnyeri a vevők tetszését.

Keverékeink fejlesztésének másik útja az, amikor a vevő egyedi igényinek megfelelően állítjuk össze termékeinket. A vevők elképzeléseire és a piac változására igyekszünk gyorsan reagálni, rugalmas, vevő centrikus gondolkozásunkat e téren is kamatoztatjuk.

Nálunk igazán fontos az állandóság, az állandó minőség, mivel vevőink csak így tudnak ránk építeni. Ennek megfelelően minőségirányitási rendszert működtetünk, és az alapanyag beszerzésben sem ismerünk megalkuvást.

Sikerünk alapja a beszerzett alapanyagok egytől egyig magas minősége, a nagyfokú üzemi és személyi higiénia és a gyártási folyamatok kontroll alatt tartása a kiépített minőségbiztosítási rendszerrel.

Célunk, hogy a vevők jó, ízletes termékeket készítsenek a mi alapanyagainkból, így a jövőnk is biztosított lesz hosszú távon.

2316 Tököl, Airport Ipari Park

Megnyitás Google Maps-en

Kérdése van?

Írjon nekünk!

Kapcsolat